#Colleen Bell

Szijjártó:
 

Szijjártó: "semmilyen jogi eszköze nem maradt a kormánynak"

Újradinamizálnák az orosz-magyar kereskedelmi kapcsolatokat, a Putyinnal való találkozáskor napirenden lesznek az energiabiztonsági kérdések, a Roszatomban megbízik a kormány, a kitiltási ügyben pedig már nem maradt jogi lehetőség, úgyhogy inkább lezártnak tekintik az ügyet – többek között erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu


Már Budapesten van az új amerikai nagykövet
 

Már Budapesten van az új amerikai nagykövet

Egy állmatitkár fogadta Colleen Bellt Ferihegyen, az új nagykövet nem nyilatkozott az újságíróknak. A producerből lett diplomata szerdán adja át megbízólevelét Áder Jánosnak, csütörtök este pedig már Szijjártó Péterrel vacsorázik. A kormány azt reméli Colleen Belltől, hogy - a korábbi hónapoktól eltérően - előremutató, konstruktív irányba megy a párbeszéd az Egyesült Államok és Magyarország között.

MTI MTI







Prőhle: két négygyerekes anya javíthat az amerikai-magyar viszonyon
 

Prőhle: két négygyerekes anya javíthat az amerikai-magyar viszonyon

Pozitív reményeket fűz Colleen Bell új amerikai nagykövet és Szemerkényi Réka új magyar washingtoni nagykövet küszöbön álló munkába állásához Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki a Heti Válaszban írt az amerikai és magyar képviseletvezetőről. Azt írta, bízik benne, a két négygyerekes anya gyakorlatiasabb, reálisabb kommunikációt hozhat a két ország között.

hvg.hu hvg.hu



Preziben rágja a magyarok szájába Colleen Bell kinevezését az amerikai nagykövetség
 

Preziben rágja a magyarok szájába Colleen Bell kinevezését az amerikai nagykövetség

Az Egyesült Államok nagykövetsége a Facebook-oldalán egyszerű formában magyarázza el a magyaroknak a budapesti nagykövet kiválasztásának folyamatát abból az alkalomból, hogy kedden a szenátus jóváhagyta Colleen Bell személyét. "Örömmel tekintünk a közös munka elé, amellyel tovább erősíthetjük az USA és Magyarország széleskörű együttműködését" - írják a Facebookon a prezihez mellékelt szövegben.

hvg.hu hvg.hu



Megkérdezték a Fehér Ház szóvivőjét az új budapesti nagykövetről
 

Megkérdezték a Fehér Ház szóvivőjét az új budapesti nagykövetről

Az új budapesti amerikai nagykövet bírja az elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen látja majd el az Egyesült Államok képviseletének feladatát – ezt válaszolta szerdai sajtótájékoztatóján Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője egy újságíróknak, aki arra volt kíváncsi, mi alapján választotta Barack Obama Colleen Bradley Bellt.

MTI MTI

Orbánról nagyon keményen beszélt McCain a washingtoni szenátusban
 

Orbánról nagyon keményen beszélt McCain a washingtoni szenátusban

Magyarország nagyon fontos ország, ahol most rossz dolgok zajlanak - részben ezzel indokolta a keddi washingtoni végszavazás előtt John McCain republikánus szenátor, hogy miért nem szabad Budapestre küldeni Colleen Bradley Bell egykori producert új nagykövetként. A volt elnökjelölt beszédében Orbán Viktorra újfasiszta diktátorként utalt - ezt a szóvivője is megerősítette később.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Megvan az amerikaiak új budapesti nagykövete - fotó
 

Megvan az amerikaiak új budapesti nagykövete - fotó

Az amerikai szenátus megszavazta kedden Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetté való kinevezését. A televíziós producer Barack Obama amerikai elnök újraválasztási kampányának egyik legeredményesebb adománygyűjtője volt, de jelölését sokan kritizálták.

hvg.hu hvg.hu

Ma kiderül, jöhet-e Colleen Bell Budapestre
 

Ma kiderül, jöhet-e Colleen Bell Budapestre

Az amerikai szenátus hétfőn 50-36 arányban megszavazta, hogy lezárja a vitát az Egyesült Államok leendő budapesti és Buenos Aires-i nagykövetéről és várhatóan kedden, helyi idő szerint délelőtt voksol majd a két leendő misszióvezető kinevezésének megerősítéséről.

MTI MTI

A héten megszavazhatja az amerikai szenátus az új budapesti nagykövetet
 

A héten megszavazhatja az amerikai szenátus az új budapesti nagykövetet

Hétfőn szavaz előzetesen a washingtoni szenátus az új budapesti amerikai nagykövetjelöltről, majd kedden lesz a zárószavazás. Colleen Bradley Bellt 2013 novemberében jelölte a posztra Barack Obama. Az előző nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis július 20-án távozott posztjáról. Ha Bradley jelölését jóváhagyja a szenátus, 2015 januárjában érkezhet meg Budapestre – írja a Népszava.

hvg.hu hvg.hu